Hobbiból megélhetés – 1 éves program

Nem hiszek abban, hogy egy művészlélek nem tud sikeres vállalkozást építeni. Abban sem hiszek, hogy egy alkotónak vásárszervezőkre vagy közvetítőkre van szüksége ahhoz, hogy eladja, amit készít. Én az vagyok, aki nem halat ad a kezedbe, hanem megtanít halászni.

Ha tetszenek az itt elhangzottak, és több információt, választ, bátorítást szeretnél kapni a kérdéseidre, akkor részletes útmutatásokat, videókat és feladatlapokat érhetsz el a Kraftmentor 1 éves programban, melyhez a Megvalósítók csoporttagság is jár:



A Több mint hobbi bemutatja a KRAFTMENTOR PROGRAMOT:

Kinek hasznos? 

✅ Annak, akivel már előfordult, hogy a „falba verte a fejét” amiatt, mert előnyben részesítette a rövid távú nyereséget, olcsóbban adta az alkotásait és ezért nem a fizetőképes réteget gyűjtötte a márkája köré.

✅ Azoknak az alkotóknak, akiket kiver a víz, ha arra gondolnak, ezentúl életük végéig a vásárszervezőktől vagy közvetítő oldalaktól fog a sorsuk és bevételük függeni.

Minden olyan alkotónak, művésznek, oktatónak, akinek a vállalkozással járó szabadság és anyagi függetlenség legalább olyan fontos, mint hogy mennyi bevétele van, és nem milliárdos céget, hanem nyugodt életet akar.

 Kinek nem való? 

❌ Aki képtelen kiszakítani a vállalkozásra szánt idejéből egy kicsit a visszavonulásra és az újratervezésre

❌ Akit a hideg is kiráz attól, hogy lemondjon a piac és ezzel a vásárlók egy jelentős részéről annak érdekében, hogy egy kisebb közönségnek viszont valódi értéket tudjon adni

Mi van benne?

📚 A 8 legnépszerűbb tananyagunk: márkaépítés, kollekció tervezés, marketing stratégia, piackutatás, a Facebook, az Instagram és a Pinterest használata, reklámok készítése, kampánytervezés.

👨‍👩‍ Haladó művészetmarketing klub: ha a vállalkozásodat nem támogatja a közeg, ahol élsz, ha a családod egyes tagjai nem hisznek benned, vagy a döntéseidben 100%-ban, és ez visszahúz, akkor a „Megvalósítók” csoportban van a helyed! Mi már tudjuk, hogy nem lehetünk sikeresek, ha nem vesszük körül magunkat hozzánk hasonló, nagy terveket dédelgető alkotó-vállalkozókkal.

🎓 Havi kihívások: minden hónap első adása felvet egy problémát, majd hetente egy cikkben vagy videóban bemutatja a megoldási lehetőségeket mások példáján keresztül. A színes tartalom valamint a klubtagok hozzászólásai a heti magazinszámok alatt segíthetik számodra a részletfizetéssel megvásárolt és havi adagokban érkező tananyagok könnyebb feldolgozását.

☕ Privát konzultáció: A Kraftmentor program árában benne van havi 15 perc (évi 3 óra) konzultáció, ezeket az alkalmakat össze lehet vonni, és akár negyedévente, félévente vagy évente konzultálni egy-egy hosszabbat.

📩 Havonta 2 személyes e-mail váltás: ha menet közben nem vagy valamiben biztos, vagy elakadsz, küldd el nekem a kérdésed, így ki tudod kérni privátban a véleményemet a félig kész weboldaladról, kollekciódról, termékedről vagy reklámodról, amit a többieknek ciki vagy túl korai lett volna megmutatni.

Aludj nyugodtan…

… és foglalkozz végre a marketingben csak és kizárólag azzal, amiből a pénz van! Mostantól havonta kapsz egy emészthető dózist a Több mint hobbi legkapósabb tananyagaiból, de várj, még nincs vége!

1. Megfelelő időzítés: pont olyan sorrendben kapod az infókat, amit a vállalkozásod felépítése kíván. Szóval nem csak totál kezdő vállalkozóknak ajánlott, hanem mindenkinek, akinek „összekócolódtak a szálak” a márkájával kapcsolatban.

2. 0 FT anyagi veszteség: semmivel sem fizetsz többet ezekért a tananyagokért, mint azok, akik egyenként veszik őket meg az akciós árukon. (!)

3. Szüneteltetési lehetőség: ha épp más irányt vett az életed, és átmenetileg kénytelen vagy abbahagyni a tanulást, akkor írj egy e-mailt nekem előző hó végéig, hogy a következő hónaptól szüneteltetni szeretnéd a részletfizetésed. Az addig megszerzett tananyagaid továbbra is elérhetőek lesznek a zárt oldalunkon, csak a Vezérfonal Magazinműsor elérhetőségét és a csoporttagságodat függesztjük fel a szüneteltetés idejére, hiszen ezek az aktív tagok tapasztalatcseréjéről szólnak.

4. 100 % kiszámíthatóság: ez egy fix összegű, 12 havi részletfizetés, nem kell figyelgetned az akciókat.

5. 90 nap megelégedettségi garancia: a kockázat az enyém, és mivel mindegyik tanfolyam kiállta már minimum 100 ügyfél próbáját, ezért nyugodt szívvel azt mondom, próbáld ki, és ha nem tetszik, a 90. nap végéig visszaadom az első 3 hónap díját, a mindenkori Ászf-ünk szerint.

6. Facebook HALADÓ csoport: A régi motorosok visszajelzései szerint önmagában ez az egy dolog megéri a havidíjat, mert nem kell többé senkinek egyedül rágnia a körmét otthon. Végre egy csoport, ahol nem a 7-es adószámról, GDPR-ről vagy a kézműves termékeken alkudozókról fogunk beszélgetni! Ide kattintva láthatod a csoportot.

Ez NEM egy szimpla előfizetés!

Azaz itt nem csak egy „szakmai magazint” vagy „x darab heti élő videót” kapsz. Hanem elsősorban valódi, már bizonyított online tananyagokat, részletfizetésre.

Ezek önmagukban is megvásárolhatók, de mennyivel jobban jársz, ha nem egyedül dolgozod fel őket!

Amit most ajánlok számodra, az egy megfelelő fontossági sorrendbe állított, 12 részes tananyag sorozat valamint a klubtagok közti tapasztalatcsere lehetősége egy sikeres kreatív márka felépítéséhez.

A részletfizetési programot bármikor lemondhatod vagy szüneteltetheted, így összesen 7.000 Ft-ba kerül, hogy tegyél egy próbát a klubbal!