Segítség újrakezdő kézműveseknek

Hogyan válts irányt, ha eddig mást csináltál?

Az interneten rengeteg parlagon hagyott weboldal díszeleg. Mind olyan ötlet volt, aminek annak idején a tulajdonosa nagyon örült, hitt benne, pénzt és időt tett bele, hogy életre keltse. Aztán nem jöttek a vevők, az élet azonban ment tovább, kellett szerezni máshonnan pénzt…

Egy-egy terméknek, termékvonalnak megvan a maga életgörbéje, épp úgy, mint az embernek: megszületik, felnő, élvezi az életet, aztán legyengül és végül meghal. Amikor belefogunk egy nagyszerű ötlet megvalósításába, ritkán gondolunk rá, hogy egyszer bizony kiszámíthatóan le fog áldozni neki, még akkor is, ha nagyon jól ment a piaci bevezetése.

Termek_eletgorbe

A kísérleti szakasz az, amikor kiderül, hogy a termékötletedben van-e „szufla”, érdekli-e az embereket. A teszt időszak hossza nagyban függ attól, mekkora pénz és idő áll a rendelkezésedre. Létezik az az élethelyzet, amikor az ember a kínosan lassú indulással is megelégszik, ha nincs más kiút…

Ha te már úgy érzed, túl vagy a teszt időszakon, és be mered vallani magadnak, hogy nem sikerült épp fényesen az indulás, akkor se ess kétségbe. Mindenki kiszámíthatóan eljut erre a pontra, aki vállalkozni akar. A vállalkozásod és a termékötleted két különböző dolog. Ha a szürkének van ötven árnyalata, akkor a vállalkozásnak legalább száz…

Ahelyett, hogy dupla vagy semmi alapon kihajítanád az egészet az ablakon, amit eddig csináltál, inkább fogd fel úgy, hogy a vállalkozásod egy űrhajó, amit te vezetsz, a termékötleteid pedig különböző irányok, amerre irányítod a rakétát, hogy körülnézz, van-e arra valami érdemleges.

Van erről egy jó történetem:

A NASA soha nem mondja azt, hogy „Na, elszúrtuk az induláskor az irányt, kezdjük elölről”. Helyette fogják az adatokat, átszámolják, és menet közben korrigálnak.

Kézműves vállalkozás újrakezdése

Nem szégyen menet közben korrigálni az útvonalon! Egy vállalkozást, különösen, ha már rengeteg időt beletettél a termékek elkészítésébe, nem feltétlenül érdemes elölről kezdeni. Ha már van mit eladnod, és nem érzed azt, hogy viszik, mint a cukrot, akkor dönthetsz úgy, hogy adsz még egy utolsó esélyt a dolognak. Tűzz ki magadnak egy határidőt, amíg „csodát tehetsz” a termékekkel, és tényleg tegyél meg mindent annak érdekében, hogy megtalálják alkotásaid az új helyüket.

Ha korábban nem tanultál marketinget, és ösztönösen, a többieket másolva végezted az eladást, akkor nem vehetsz rá mérget, hogy a termékötleted a rossz. Lehet, hogy csak nem a megfelelő dolgokat tetted: az eladás sok kézműves „mumusa”. Valaki egyenesen azt írta a Facebook oldalunkon, hogy „a legtöbb kézműves, ha tehetné, inkább fellőné magát egy másik bolygóra, csak hogy ne kelljen ezzel foglalkoznia”! Bármilyen jól pozícionálod is a vállalkozásodat, az eladást és a marketinget nem tudod megkerülni. Bárcsak azt mondhatnám, hogy vannak olyan marketing praktikák, melyek lehetővé teszik, hogy egyetlen kampány, egyetlen reklám, egyetlen hírlevél nélkül el fogod tudni adni a műveidet! Sajnos ilyen eszköz nincs.

Mivel csak te tudod, hogy mennyi időt, energiát tettél eddig bele az ötleted megvalósításába, és azt is te tudod a legjobban, mennyire tartottad be a pozícionálás és a piaci bevezetés szükséges lépéseit, ezért csak te tudod eldönteni, érdemes-e még egy kört futnod a termékeiddel. Ha bizonytalan vagy abban, hol lehet a hiba, min kellene javítani, érdemes szakemberrel konzultálnod, mielőtt új irányt veszel. Lehet, hogy nem éri meg új ötletbe belekapdosnod, hanem kicsit másképp kell közelítened az értékesítéshez.

Nézzük, mit lehet elrontani a termékbevezetéskor:

  1. Úgy érzed, nehéz szlogent találnod, reklámszöveget írnod: valószínűleg újra kell gondolnod, le kell szűkítened a célcsoportodat.

  2. Olcsónak állítottad be magad a vásárlóid szemében, ezért akkor sem tudnál megélni az alkotásból, ha elég megrendelésed lenne. Az egyetlen megoldás, hogy árat kell emelned.

  3. Ingyen adtad eddig a műveidet, most pénzt kérnél értük, de nem tudod, ezt hogyan mondd el az embereknek.

  4. Nagy a verseny, nem tudsz egyedi termékkel előrukkolni a korábban kiválasztott kategóriában, ezért más terméket szeretnél eladni, de nem tudod, hogyan lehetne a legjobban végigcsinálni a váltást.

  5. Kiderült, hogy a domain neved már foglalt, és nem szeretnél senkivel „közösködni”, vagy egyszerűen csak rájössz, hogy nehezen megjegyezhető nevet választottál, ezért szükséged van egy új márkanévre.

  6. Az új márkanevedre valahogyan át kell állnod a blogodon, a Facebookon és a honlapodon. DE vajon hogyan lehet ezt a lehető legkevesebb veszteséggel megcsinálni?

  7. Van saját domain neved, de nem vagy elégedett a tárhelyszolgáltatóddal. Szeretnél váltani, de félsz attól, hogy nem lesz sima az átállás, esetleg hosszú ideig elérhetetlen lesz a weboldalad.

  8. A piacelemzés után úgy döntesz, hogy a termékedet külföldön érdemes inkább értékesítened, de nem tudod, hol fogj hozzá egy idegen nyelvterület, egy új ország meghódításához.

Új tanfolyamunkban egy egész lecke foglalkozik azzal, melyik esetben mit tegyél!

Ha most jelentkezel, sok ingyenes szolgáltatást kapsz, pl. konzultálhatsz 1 órát velem, és ezalatt garantáltan megfejtjük együtt, hol vannak számodra lehetőségek.

Szülinapi akciónkkal megspékelve KATT IDE >>>