A DIY online anyuka biznisz az 1. perctől sikeres lehet

Interjú Szutor Katával, a LeMi Matatókönyvei alkotójával

Kata egy magával ragadó, de üzletileg teljesen reménytelennek tűnő termékre alapozva indította el az első perctől nyereséges vállalkozását. 2018-ban már megkeresi belőle a korábbi fizetése 130 %-át. Példája bárkinek reményt adhat arra, hogy kézműves vállalkozást indítson.

“Megedződtem, már viszonylag simán tudom váltogatni a szerepeimet (vállalkozó, anya, feleség, diák, nő). Sokkal tudatosabban és koncentráltabban élem az életemet, amire nagy szükségem van: halogató típus vagyok és hajlamos vagyok a pillanatnyi hangulatom szerint rangsorolni a feladataimat, de ez nem vezethet sikerre. Ezen a területen kellett a legtöbbet fejlődnöm.”

A vállalkozás kezdete: a zárójelbe tett alvás

Kata második kislánya születése után “zárójelbe tette az alvást”, és napi 8 órában vágott bele a vállalkozás alapjainak lerakásába. Ehhez a kiinduló pontot egy online varrótanfolyam, és Vida Ági Gazdagmami 4.0 tanfolyama adta. Elmondani könnyű, megcsinálni azonban – azt hiszem, sok anyuka egyetért velem – már nem olyan egyszerű. Amíg a 2 éves nagyobbik lánya fél napot a bölcsiben töltött, a 4 hónapos kisebbik pedig aludt 2×2 órát, “máris” megvolt 4 óra munkaidő. Az esti fürdetés után még 4 órát beletéve, Kata napi 8 órát fókuszáltan tanult és dolgozott.

“Nagy szükségem van az összeszedettségre, a szervezettségre, a tervezésre. Ezeket tanultam meg Adrienntől (Több mint hobbi) és ez persze hatással van az egész életvitelemre. Tudom rangsorolni a feladatokat; mindennek tudok időt szorítani az életemben és ettől végtelenül boldog, büszke és elégedett vagyok. A kiegyensúlyozottság hatással van az egész családomra. Olyan területeken is sikeres tudok lenni, ami nincs közvetlen kapcsolatban a vállalkozással (táplálkozás, sport, emberi kapcsolatok, mentorálás).”

Kata kellőképp motivált volt, hogy végre van valami értelme az életének a főzés-mosás-takarítás aranyháromszögön túl, és szerencsére a férje is támogatta ebben. Így történhetett, hogy elhitte, egyszerre fog megtanulni varrni és vállalkozást építeni. Az eltökéltségét erősítette, hogy a gyes lejártával nem szeretett volna teljes állásban, alkalmazottként dolgozni. Szeretett volna rugalmas időbeosztást, szem előtt tartva a családja igényeit, és végre kibontakoztatni a benne rejlő kreativitását.

A termékötlet

A termékötlet a klasszikus szituációból született: csinált egy matatókönyvet a gyerekeknek, ami ugyan – mai szemmel nézve – béna lett, de ők imádták. Ráadásul mindenki, aki meglátta, azt mondta, ezzel kellene foglalkoznia. Mivel benne volt a DIY online anyuka biznisz sűrűjében, számára egyértelmű volt, mit kell tenni: amikor fél éves lett a pici, és a tanfolyamok véget értek, akkor megvette a matatokonyv.hu domaint, és a kocka el volt vetve.

Az időzítés

Az időzítésen sem kellett sokat gondolkodni, hiszen akkor még úgy volt, hogy a gyermek 1 éves korától vállalhatott munkát, úgyhogy adott volt fél év az indulás előkészítéséhez. Addigra kész is lett a Prestashop alapú webáruház (ingyenes webshop motor). Tegyük hozzá, hogy Kata szívesen merült el a programozás rejtelmeiben, így a webáruház felépítése nem okozott gondot. Blogot is szeretett volna, de az írás nem ment annyira (hősiesen bevallotta, hogy azóta sem), viszont Facebook oldalt indított a webshop mellé. Mire kiváltotta az egyéni vállalkozói adószámot, 2015 november elején rögtön lett 5 megrendelése.

Onnantól jöttek a vásárlók, megtanult hirdetni a Facebookon. Rájött, hogy az ő termékéhez jól passzolnak a videós tartalmak, akkoriban a Facebook erősen támogatta ezeket, és szinte vírusként terjedtek a videók.

 

2016 január-februárban tovább jöttek a megrendelések, megtanult fotózni, jobb videókat csinálni, még több marketinget tanult.

Sikeres vállalkozás után kényszerpihenő és váltás

Az újabb tanulással töltött időszak valójában egy kényszerpihenő volt, egy 5 hónapos átmeneti időszakot kellett átvészelni ovi-bölcsi nélkül. Bár Kata ezt mélypontként élte meg, azért a motivációja még mindig erős volt (“sebaj, addig tanulok”). Ezalatt végezte el a Több mint hobbinál a “40 napos kihívást”, rögtön utána a “Kézműves márkaépítést”.

Ez adta a legnagyobb lendületet utána, a “40 napos kihívás” visszaadta azt az életerőt, amit a kényszerpihenő majdnem elvett.

“Adrienn anyagai alapjaiban formálták át a gondolkodásmódomat magammal és a vállalkozásommal kapcsolatban, önbizalmat és szervezettséget nyertem belőlük, ezekkel felvértezve indulok az újabb nagy kihívás, a külföldi értékesítés irányába.”

Ősszel már újra dolgozott, és rögtön át is esett a ló túlsó oldalára. A karácsonyi időszak ugyanis brutális volt, napi 14-16 órákat dolgozott, el is eldöntötte, ilyet többet nem szeretne. Kata idén már május eleje óta a karácsonnyal foglalkozik. Alkalmazottat is foglalkoztat, aki szintén anyuka, és szabni-, varrnivalót kap, valamint hetente egyszer adminisztrál. Kata szerint ez egy nagy lépés , amikor alkalmazottad lesz, mert fejben kell átállítani magad, hogy át tudj adni dolgokat, el tudd engedni, rá merd bízni valaki másra a megvalósítást.

Elindul a prémium kézműves termékvonal külföldön

A 2017-es karácsonyi futószalag-munka hatására végezte el Panyi Zsuzsi Árazás tréningjét, és egyértelmű lett számára, hogy ezt a terméket nem fogják tudni itthon megfizetni.

Ezért az idei év egyik nagy célja az volt, hogy elindítson egy külföldi brandet, prémium termékekkel, profi képekkel és videókkal. Nem fogsz meglepődni, ha azt mondom, ez a cél is pipa! Kata Vig Virág blogján olvasott az Amazon Handmade-ről, így indult el márciusban az Etsyn, majd az Amazonon is a márkája. 🙂 Az Amazonon 5, az Etsy-n 3 eladása volt eddig, de ne keserítsenek el az alacsony számok, hiszen az USA-ban 199 dollárt lehet elkérni ugyanazért a termékért, amiért itthon 12.000 forintot. Külföldre Kata más termékeket készít, szándékosan, hogy össze se lehessen hasonlítani azzal, amit itthon árul.

Mindebben az a csodálatos, hogy mindezt egy matatókönyvvel érte el, ami köztudottan egy borzasztóan időigényes termék, és mindenki maximum egy darabot vesz belőle.

Cikkajánló: Ha ezt elovasod, gondolkodás nélkül emelsz árat!

Kézműves vállalkozói tanulságok

Kata számára – így utólag – az volt a legtanulságosabb, amikor felismerte, hogy a kezdeti termékárazása igazából önbizalomhiányból fakadt, és csak arról szólt, hogy kiderüljön, vajon megveszi-e bárki, amit készít. Hálás, hogy úgy alakult, hogy kezdetben nem adhatott el semmit, mert most már sokkal jobb minőségben dolgozik. Úgy hiszi, fél évig meg sem lenne szabad senkinek mutatnia a nyilvánosságnak, hogy miket készít, mert fel kell nőni egy szintre minőségben, hogy ne csak rokoni ajándéknak, de eladásra is megfeleljen a termék.

Nem tudom, mi Kata jövője, és hogy hova fog fejlődni a vállalkozása, de hogy szufla van benne, az biztos. És nem a termékében, mert az nem lenne elég, hiszen hányan bukdácsolnak ugyanezzel! Őbenne van a szufla, aki végig hitt magában. Az időzítés az, ami még sokat számított: az, hogy hajlandó volt tanulni, és azonnal használta minden megszerzett tudását a gyakorlatban. Így egyetlen percet sem vesztett el, és ez a hatékonyság minden sikeres vállalkozóra jellemző, különben nem tartana ott, ahol.

Csak így tovább, Kata, én nagyon szurkolok Neked!

Névjegy

Márkanév: LeMi Matatókönyvei (itthon), KataFactory (az USA-ban)
Tulajdonos: Szutor Kata
Alapítás éve: 2015
Befektetett összeg: kb. 500.000 (2,5 év alatt)
Bevétel (2017): 2 millió forint (a 7 hónapos aktív időszak alatt)

Webshop: http://webaruhaz.matatokonyv.hu
YouTube csatorna: https://www.youtube.com/user/szutorkata/videos
Facebook: http://facebook.com/matatokonyv
Etsy: https://www.etsy.com/shop/KataFactory

“Imádom a Több mint hobbi tananyagait. A 40 napos kihívással összeraktam már két kampányomat is, ezek még az indításra várakoznak, de már csak az entert kell megnyomni a megfelelő pillanatban és tudom, hogy működni fognak. A márkaépítésről szóló tananyag sokat formált a szemléletemen, időről időre visszatérek hozzá. A karácsonyi szünetben pedig rongyosra hallgattam a tervezős tananyagot, órási lökést adott idénre. Adrienn hangja, stílusa, intellektusa nagyon közel áll az enyémhez, élvezetes hallgatni a gondolatait, meglátásait és sokat profitálok belőle. Az őszi kézműves konferencián az ő előadása volt számomra az egyik leginspirálóbb!”

A “40 napos kihívás” c. online tanfolyamra 2018. május 31. csütörtök éjfélig kedvezményesen tudsz jelentkezni! Olvasd el a részleteket az alábbi linkre kattintva:

https://go.tobbminthobbi.hu/villam40nap

You may also like...