Nem gondoltad volna, hogy parafából ilyet is lehet – bemutatkozik Baranyai Márta, Genius-díjas kézműves

Parafa mellény

Márta, amikor először láttam meg az alkotásaidról készült fotókat, meg voltam róla győződve,  hogy bőrből készültek. Megdöbbentem, amikor kiderült, hogy fából, ráadásul egy olyan egyedülálló technika áll mögöttük, melyért Genius-díjat kaptál a Genius-Europe c. Képzőművészeti és Találmányi kiállításon. Hogyan indult el a kézműves karriered?

Baranyai Márta
Baranyai Márta

Az oly sokszor hallott válasz helyett – én sem tudok mást mondani: „Már gyerekkoromban…” 🙂 Igen, már kicsi lánykaként babráltam mindennel ami a kezem ügyébe került: kavicsokat, faágakat, rongydarabokat gyűjtöttem, alakítottam egységes kompozíciókká. Rajzoltam-festettem, vágtam-farigcsáltam szóval kézzel műveltem amit csak láttam-fogtam… 🙂

Később könyvműves restaurátor szakot végeztem a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolában. Ez után a Sárospataki Kerámia Manufaktúrában tanultam két évig a kerámia bűvölés csínját-bínját. Néhány évig dolgoztam keramikusként, de egészségi okból el kellett búcsúznom ettől a pályától. Ezután jött a festés: külföldi megrendelésre miniatűr óraszámlapokat festettem évekig.

Később a saját örömömre kikísérleteztem egy újdonságnak számító technikát egy csodálatos élő anyaggal: a parafával. Ennek már 14 éve! Azóta is ez a legkedvesebb anyagom, aminek használata számtalan újításra adott lehetőséget.

Mi a célod a kézművességgel?

A gondtalan megélhetés biztosítása mellett egyfajta tudatosságra törekvő: a múltból merítő, de a jövőbe tekintő életszemléletet is szeretnék megtanítani-átadni munkáimmal az embereknek. Célom, hogy egyre többen fedezzék fel a kézműves alkotások legnagyobb értékét: a benne rejlő lelket és megismételhetetlenséget!

Kik szeretik legjobban a termékeidet? Miért?

Tapasztalatom szerint a középiskolás korosztálytól a nyugdíjas életkorúakig elsősorban a spiritualitásra fogékony közönség érdeklődik leginkább munkáim iránt (a hölgyek nagyobb arányban), de állat ábrázolásaimat – leginkább a lovakat – a gyerekek is nagyon szeretik.

Miben vagy igazán egyedi?

Munkámhoz egy csodálatos, élő, természetes anyagot használok: ez az „ezerarcú” parafa…

Rusztikus szépsége különlegessé tesz mindent ami belőle készül. Felületének esztétikus rajzolata-textúrája révén kiválóan alkalmas egyedi, utánozhatatlan művek létrehozására. Ez a természetes anyag a bőr, a fa és a textil kedvező tulajdonságaival egyaránt rendelkezik, mellyel sok esetben kiváltható alkalmazásuk, ezért a környezetvédelemben kulcsszerepe van! Ezzel a találmánnyal megjelentem a 2004-ben megrendezett Genius-Europe c. Képzőművészeti és Találmányi kiállításon, ahol
Genius-díjjal jutalmazták munkáimat és az eljárást.

Parafa mellény

A parafához azért kötődöm, mert egy „élő” anyag: az őt termő paratölgynek csak a kérge, mely magától leesik kilenc évenként. A fát nem kell hozzá kivágni, nem társul hozzá erőszak. Ugyanakkor helyettesíthető vele a fa, a bőr, a textil és a papír. Több környezetvédelmi rendezvényen tartottam erről előadást…

Olyan képeket, használati tárgyakat, öltözékeket-kiegészítőket és ékszereket készítek, melyek alapkövetelménye a használati funkciónak való megfelelés, de ezen felül egy plusz szellemi tartalmat is képviselnek az alkotások, melyek szépségük mellett lelki-energetikai hatásukkal életminőségünket is javíthatják.

Hogy érzed, nehéz ma kézművesként érvényesülni Magyarországon?

Sajnos igen! Egyrészt az adózási szabályok sem túl támogatóak… nagyon sok gondot okoz az ÁFA, ha viszonteladókkal próbál dolgozni az ember. Másrészt az anyagárak egyre magasabbak, míg a vásárlók folyamatosan lefelé alkudják az árakat. Holott cipőt, ételt, telefont csak fix árakon kapnak az üzletekben, és eszükbe sem jut ezeken alkudozni, de a kézműveseknél azonnal! Ezt nemcsak a fizetőképes felvevő piac folyamatos szűkülése miatt tehetik meg, hanem mert már túl sok a „kézműves”. Valóban egyre inkább felhígul ez a pálya az olcsó, fillérekért árult termékekkel. Ezért van nagy szerepe a minőségnek és a szellemi tartalomnak is … szerintem.

Emellett valóban kőkemény, céltudatos üzleti-marketing munkának kell minden oldalról alátámasztani a tevékenységet ahhoz, hogy eljussunk a célközönségünkhöz. Olyan ez, mint a bányában egy vékony arany telért találni… izzasztó, de ha végre megtaláltad… 🙂

Eletfa-noi_garnitura2

Kezdettől fogva tudatosan építed a márkádat?

Igen, igyekszem folyamatosan építeni, fejleszteni, hangsúlyozni a márkámat. Az évek során számtalan megjelenésem volt kiállításokon, rendezvényeken, a különböző média és TV csatornákon stb.

2008 után a „válságos évek” alatt azonban kellő fogódzó nélkül jó ideig egy helyben topogtam. Néhány éve tudatosult bennem, hogy az internetben milyen óriási lehetőségek rejlenek, de sokáig ódzkodtam ezeket kihasználni, mert nagyon távol állt tőlem a számítástechnika világa. Most ezt a csorbát igyekszem kiköszörülni… 🙂

Az általad használt értékesítési eszközök/módszerek közül melyek szerinted a leghasznosabbak?

Én nagy hangsúlyt helyezek továbbra is az offline, személyes kapcsolat-teremtésre.

Fontos a személyes megjelenés, a kontaktus kialakítása a közönséggel, az azonnali visszajelzés, reakció. Pótolhatatlan inspiráció és energia forrás! Számomra erre a legjobb lehetőség nyaranta, a Sümegi várudvarban történő jelenlétem. Ott folyamatos festmény kiállításom mellett interaktív festészeti bemutatókat, kézműves foglalkozásokat, és előadásokat tartok az érdeklődőknek.

Azonban az év többi tíz hónapjában is szükséges a „jelenlét” vásárlóim tudatában, ezért elengedhetetlen az online módszerek minél szélesebb körű használata… nekem ez még a gyenge oldalam – egyelőre! 🙂

Elvégezted a Több mint hobbi Kézműves márkaépítés tanfolyamát: mi a legfontosabb, amit ebből tanultál?

Az, hogy a munka nem egyre kevesebb, hanem egyre több lesz! 🙂 Viccet félretéve… ahogy a bányász hasonlattal jeleztem: nagyon masszív alapokat kell megteremteni kemény munkával és odafigyeléssel az elején. Kutatás, felmérés, tervezés, és előre lépni valamennyit napról-napra…. ez mindennek az alapja. Néhány év után azonban (ha megtaláltuk az „arany telért”) akár „önjáróvá” is válhat a vállalkozás – legalábbis a kezdetekhez képest nagyságrendekkel kevesebb erőfeszítésre lehet szükség az eladáshoz, és több idő maradhat az alkotáshoz… addig viszont: összpontosítani és dolgozni kell – nincs mese! 🙂

Van-e olyan dolog, amit a tanfolyam hatására mai fejjel már másképp csinálnál?

Igen! Nem „hűbelebalázs” módra vágnék bele sok mindenbe, hanem módszeresen, átgondoltan, megtervezetten. A márkám felépítésének folyamatát is másképp közelíteném meg. Sok segítséget jelent nekem az online lehetőségek megismerése is.

Milyen tanácsot adnál azoknak az alkotóknak, akik most terveznek elindulni az értékesítéssel?

A fent elmondottakból szerintem sok mindent le tudnak szűrni… 🙂 Ezek mellé talán még azt tanácsolnám, hogy próbáljanak meg tényleg valami újat alkotni, legyenek „más mint más”… mindezt a lehető legigényesebb módon! Ehhez pedig használják az itt elsajátítható piackutató, márkaépítő és egyéb nagyon hasznos információkat, mert ezek nélkül nagy valószínűséggel a legszebb alkotásaikkal is csak kevesen találkozhatnak…

Milyen tervekkel vágsz neki az új évnek?

Egy bölcs mondás szerint: „Ha egy fa kivágására van öt órád, előtte négy órán át csak a fejszéd élesítsd!” Néhány hete, és az új év elején folyamatos képzéseken veszek részt – a fejszém élesítem: …tanulok-tanulok-tanulok! 🙂 Utána jöhet a Nagy Fa! 🙂

Hol találkozhatunk veled?

Jelenlegi (régi) honlapom: www.cork-painting.hu

Leendő, még készülőben lévő honlapom: www.parafa-muveszet.hu

Facebook oldal: ” M.art.I / Art-Kuriózum

Kazi Art Gallery: Iparművészeti munkáim, tárgyaim árusítása a karácsonyi vásáron: 2014.dec.4.- 2015. jan.2. (Bp. VI. Paulay Ede u. 56. Itt egy polc áll rendelkezésemre!)

MagHun Magyar Világörökség és Hagyomány ajándékbolt folyamatosan (1066 Budapest, Teréz krt. 8.)

Minden nyáron július 10. – augusztus 25. között a Sümegi Vár udvarán várok mindenkit szeretettel személyesen!

2015. Január 11-én 18.00-kor Kiállítás megnyitóm lesz a MagNet Házban (1062 Bp. Andrássy út 98.) ott is szeretettel várok minden érdeklődőt! 🙂

Köszönjük az interjút, és sok sikert kívánunk a vállalkozásodhoz!